Uh, egy kicsit elmaradtam a bejegyzéssel, ismét. 
Sajnálom, csak annyi dolgunk volt az elmúlt 1-másfél héten, hogy alig vettünk levegőt.
Ott fejeztem be, hogy el fogunk menni a The Switch ("Sejtcserés támadás" - kreatív mi?:)) c. film premierjére. El is mentünk Michal-lel.
De várjunk még ezzel.
Reggel szépen elmentünk az iskolába, elvoltunk a többiekkel, ügyesen beütemeztük a napunkat, hogy suli után nézelődünk egyet Santa Monica-n, meglessük az új, extra drága bevásárló központot majd, mivel még rengeteg időnk lesz, komótosan elindulunk Hollywood-ba, a bemutatóra. Édes álmok!
Egészen addig bevált a terv, míg el nem indultunk visszafelé. Felszálltunk a buszra, a gyorsra, majd Westwood előtt azt vettük észre, hogy utunk hazáig, a Wilshire Boulevard teljes széltében és hosszában le van zárva.
Majd' 3 óra hosszat szívtunk a közlekedésben a maximum 30 perc helyett, kerülő utakat keresvén, amik persze be voltak dugulva, mert mindenki azon volt, hogy haza jusson. A szó szoros értelmében álltunk a forgalomban, nevezzük annak...
Kissé idegbetegek voltunk, Pupák jobban, mert ezerrel jött ránk a fagyasztó klíma, amit a busz vezetők nem tudnak kikapcsolni.
Ó, és hogy a lényeget ki ne hagyjam: az egész mizéria a drágalátos barack miniszter elnök úr, Obama bácsi miatt volt. 2 napig megbénult a város, mert az elnöknek kis kopasz gyermekfejeket támadt kedve csókolgatni. Igazából nem tudom, hogy mit csinált itt pontosan, de jól betett a városnak. És mondták, hogy mindig ez van, ha az aktuális elnök beteszi valahova a lábát. Nagggyon jó! De komolyan, milyen ez már?! Adjanak neki egy kommandós csapatot, 3-3 biztonsági autót és egy golyóálló limuzint, de ne barikádozzák mér el az egyik legforgalmasabb főutat Los Angeles-ben!
Másnap reggel is 1 órát késtem a suliból emiatt. Szóval egy idő után lepattantunk és a kis térképünkkel új buszokat kutatván sétálgattunk. Egy élmény volt.
Mindegy, mielőtt még újabb idegrohamot kapok visszatérek a premierre.
Nem volt érdemes ellátogatnunk, egy lepukkant kis Sunset Boulevard-i filmszínház előtt voltunk, az eddigiekhez képest igen kevés érdeklődővel, ellenben madártávlatból. A sztárok oda sem jöttek a rajongókhoz.
Láttam Jennifer Aniston-t, és készítettem egy fotót a hajáról. Jobbra nem voltam képes. Szóval inkább nem is illesztem be a blogba.
Viszont láttam Juliette Lewis-t (kék frizurával), ami kárpótolt valamennyire. Imádom Juliette Lewis-t! Egy tálentum!
Másnap miután letudtuk a horrorisztikus késések miatti igen rövid napot, elmentünk moziba megnézni az Eat, Pray, Love-ot (Ízek, imák, szerelmek), Julia Roberts visszatérő-moziját. Nem mintha annyira eltűnt volna, de ő azt állította. Az osztályomból a német lány, Mareike és 2 barátnője is velünk tartott.
A film nagyon hangulatos volt és tanulságos. Nem lesz egy klasszikus, de jó volt látni. Meghozza az ember kedvét a további utazásokhoz.
Végül elmentünk a lányokkal Hollywood-ba sétálgatni, venni egy pólót, amit már otthon kinéztem magamnak a neten, illetve inni egy teát a Starbucks-ban. Na jó, nem is olyan rossz ez a Starbucks.
Szerdán megírtuk a végzős tesztet, majd úgy gondoltam sétálok egyet a Merlose-on és a Sunset-en, mert nagyon jó kis vintage üzleteket láttam a buszról, de végül Raquel-lel és Mareike-ékkal kötöttem ki Venice Beach-en egy jó kis sütizés után. Na, de milyen jó döntés volt!
Venice Beach! Isten is nekem teremtette azt a partszakaszt. Ha el tudtok képzelni egy alternatívabbnál is alternatívabb beach-et, akkor közel jártok Venice-hez. Mindenki úgy emlegette, hogy "tele van őrült emberekkel". Pufi aggódott is emiatt. De jelen esetben
az "őrült" jelző pozitív jelentéssel bír. Nem mocskos, nem veszélyes, egyszerűen csodálatos!
Mindenki szórakozik ott valamilyen módon. Oké, pár ember "Legális orvosi marihuana" címletű táblákkal invitál be a gyógyszertárakba, de ezen kívül minden rendben van. Rengeteg kosárpálya; muscle beach, ahol az emberek szabadtéren gyúrhatnak; éttermek; gördeszka-, szörf-, ruha-, szuvenír boltok; emberek jelmezekben; 30 méterenként zenészek húzzák a nótát; táncosok szórakoztatják a népet; biciklisek, görkorisok, deszkások húznak el mellettünk és még sorolhatnám reggelig, annyira változatos az a hely.
A homok, a kilátás is gyönyörű, az emberek úgy szintén.:DD Kivétel erősíti a szabályt. És vettem egy pazar kalapot is. Most vadászom a másodikat, Michal megfertőzött fejfedő-ügyileg.
Szóval nagyon élveztem. Estefele visszabuszoztunk Westwood-ba és vacsoráztunk egy pizzériában. Jó kis nap volt.
Csütörtökön megtettem a kiruccanást az említett helyekre. Bejártam az egész területet otthontól Hollywood-ig és agyonfényképeztem magam.
Bementem az összes érdekes üzletbe, mindenki, akibe belebotlottam nagyon kedves volt hozzám, szóval ez a pozitív kisugárzás-pozitív megerősítés dolog tényleg bejön. Gyakoroljátok, gyerekek! Ne drogozzatok!:D
Bocs.
Végigsétáltam a Merlose és a Sunset Boulevard számomra érdekfeszítő részein majd "felmentem" a Hollywood Blvd.-ra, megörökítettem mindent, amit érdemes, hogy ne felejtsem el legközelebbi látogatásomig. Lefotóztam a Walk of Fame-t, a Chinese Theater-t, a Kodak Színházat, a Wax Múzeumot, a gagyi szuvenír boltokat, az utcákat/utcatáblákat, a híres emberek figuráit, a buszmegállókat, tetováló szalonokat, populáris üzleteket, a mi utcánkat és csodálatos házikónkat,
még a szcientológus egyház központjára is pazaroltam egy kis energiát, és természetesen található egy kép rólam is, egy próbafülkében üldögélve. Oké, egy David Bowie-s kép volt mögöttem, muszáj volt!
Végül pénteken megtörtént, aminek meg kellett történnie: eljött a Kaplan-i pályafutásunk utolsó napja. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elrepül az a 8 hét. De annyira ideszoktam, hogy tényleg nehéz volt elbúcsúzni a többiektől, akiket hátrahagytunk. Az utolsó órán nagyon sokat nevettünk, készítettünk jó pár csoportképet: mindenki elővette a kameráját, legalább 10 várt elsütésre a padokon.
Felkerestünk minden egyes embert, aki fontos volt számunkra és hosszas, könnyes búcsút vettünk egymástól. Egészen a délutáni órákig ott voltunk, mert Rachel-nek is meg szerettem volna köszönni a tudást, amit a fejembe gyömöszölt. Nagyon jóba lettünk, bátran mondhatom, hogy igaz barátokra tettem szert az elmúlt 2 hónapban.
Leadtuk a könyveket is, szóval visszanyertük az értük járó 40 dolcsit is.
Majd megkaptuk az okleveleinket, és a kezdő és záró teszt eredményekre is fény derült. Áginak 60 pontos lett az első, és 62 lett a finish vizsga. Nekem 85 pontom volt, amit 90-re javítottam. Nem vagyunk rosszak, 100 a profi szint!:)
Aztán míg Pufira vártam (tovább volt órája, mint nekem), bejártam utoljára a környéket, lőttem egy pár képet, persze, hogy majd Ti is láthassátok, hol is teltek mindennapjaink. Az iskolát is lefotóztam minden szögletéből.
Órák után elmentem a lányokkal cookie-zni egy utolsót és ebédelni az In'n'Out Burger-ben. Ha választani kellene, az a kedvenc hamburegerezős helyem. Fényévekkel jobb, mint a McDonald's és egészségesebb is. Végül tőlük is elbúcsúztam.
Amúgy a képen Justin-t láthatjátok középen, Ő volt az első és az utolsó tanárom is.
Balról Michael és Rus, mi hárman voltunk az "eredeti" Justin diákok. 8 héttel ezelőtt jöttünk mindannyian, Justin-t is beleértve. Jobbról pedig Laurens, a holland srác van, nagyon jóba lettem vele, iszonyat sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk. Kicsit olyan, mint én, csak fiúban. Egyébként ilyen mély-lelkületű fiúval még nem találkoztam, ez lehet az oka, hogy nincs olyan sok igazi fiúbarátom, mert az ilyen típusúakkal, mint Laurens sokkal jobban kijövök. Ami ritka.
No, mind1. Nagyon hiányoznak mindannyian. Ilyen nem mindennapi emberekkel, akikkel ellenben minden egyes nap találkozol, óhatatlanul is közel kerültök egymáshoz. Még most is elszomorít, hogy eljöttünk tőlük LA-ből. Úristen, tényleg nagyon elszomorít.:D:/ Inkább folytatom is. Végül nagy nehezen elhagytuk az épületet. Emlékszem, mikor megérkeztünk, az első nap mondták a kaplanesek, hogy nagyon sokan elsírják magukat az utolsó napjukon.
Én meg úgy voltam vele, hogy "na, ne már, most komolyan?", de egy bizonyos idő után teljesen megértettem.
Ó, mutatok egy képet, a híres-nevezetes, imádott-áldott Diddy Riese cookie szendvicsről:
Hát nem gyönyörű??
Igyekszünk hazaszolgáltatni párat. Mikor visszaérünk LA-be a repülő miatt, kifutunk Westwood-ba beszerezni pár ilyen finomságot. Persze fagyi nélkül, nem hiszem, hogy díjazná a repülést.
Szóval hazaértünk, vacsora után Mirco-val beszélgettem egy jó ideig aztán még jó sokáig fent voltunk, összegyűltünk Ekaterina-val és Silke-vel a szobánkban.
Szombaton, a Los Angeles-i turnénk végső napján bepakoltuk a dolgokat, amik addig kimaradtak, elintéztük ügyes-bajos dolgainkat, átadtuk a búcsúajándékunkat Annette-nek, egy üdvözlőlapot a mi fotónkkal és köszönő beszéddel.
Mirco-val hülyültünk még egy sort, vele is egy hullámhosszon voltam, szóval jól elvoltunk.
Tehát elsirattuk egymást, készítettünk pár közös képet, majd bepattantunk az Avi-taxi-ba. 40 zöldhasúért Avi kivitt minket a reptérre. Nem baj, még így is olcsóbban megúsztuk, mint a normális taxi.
Jelentem, ha valaki kinagyítja az alul baloldalon található képet, legyen toleráns, mert Annette természetes kortalan szépsége, nem annyira természetes, mint gondolnánk. Ez California. De mi így szeretjük.:)
Megérkeztünk a reptérre, kisebb fennakadások, útlevél keveredések után helyet foglaltunk egy kisebb SothWest Airlines repülőgépben és nekiindultunk Seattle-i 2 és fél hétnyi életünk első délutánjának. 3 óra 30 percnyi könnyed utazás után megérkeztünk.
A repülőn csak rágcsálnivalót kaptunk, szóval nem volt egy Lufthansa.
Bátyusék már vártak ránk, bepattantunk a kocsiba és elfurikáztak minket az új szállásunkra.
Este volt, nem láttunk sokat a városból. Miután lepakoltunk beszélgettünk egy keveset, majd lefeküdtünk aludni.
A Seattle-i első hétről hétvégén fogok nyilatkozni. Nagyon jól érezzük itt is magunkat, a város egyszerűen gyönyörű, de azért LA: az emberek, a ház, Kaplan és az óceápart egész végig az eszemben jár.
Ez első pár napban nehéz volt, piszkosul hiányoltam California-t, de most már jó.
Az egész bagázsból Amandine, Aneta, Krissty, Aline, Rachel, Delphine és Laurens hiányzik a legjobban. Nagyon értékes emberek, örülök, hogy megismerhettem -, és remélem, hogy mihamarabb viszontlátom őket.
Egyéként Iwiw-re fel szoktam tölteni pár képet, Picasa-ra nagyon lusta vagyok, de igyekszem kapacitálni magam. Rengeteg van, amit meg szeretnék mutatni, hétvégére bepótolom azt is.
Nemsokára hazamegyünk és látjuk egymást, márcsak 10 nap! Remélem sikerül majd összejönni egy kisebb bulira! Anyu, már alig bírom a lasagne-d nélkül, és Mamus ezúton is szeretnénk Boldog Születésnapot kívánni! Itt még mindig, - amíg befejezem -, 27-e van.:)
Addig is minden jót!
Üdv!
Sajnálom, csak annyi dolgunk volt az elmúlt 1-másfél héten, hogy alig vettünk levegőt.Ott fejeztem be, hogy el fogunk menni a The Switch ("Sejtcserés támadás" - kreatív mi?:)) c. film premierjére. El is mentünk Michal-lel.
De várjunk még ezzel.
Reggel szépen elmentünk az iskolába, elvoltunk a többiekkel, ügyesen beütemeztük a napunkat, hogy suli után nézelődünk egyet Santa Monica-n, meglessük az új, extra drága bevásárló központot majd, mivel még rengeteg időnk lesz, komótosan elindulunk Hollywood-ba, a bemutatóra. Édes álmok!
Egészen addig bevált a terv, míg el nem indultunk visszafelé. Felszálltunk a buszra, a gyorsra, majd Westwood előtt azt vettük észre, hogy utunk hazáig, a Wilshire Boulevard teljes széltében és hosszában le van zárva.
Majd' 3 óra hosszat szívtunk a közlekedésben a maximum 30 perc helyett, kerülő utakat keresvén, amik persze be voltak dugulva, mert mindenki azon volt, hogy haza jusson. A szó szoros értelmében álltunk a forgalomban, nevezzük annak...Kissé idegbetegek voltunk, Pupák jobban, mert ezerrel jött ránk a fagyasztó klíma, amit a busz vezetők nem tudnak kikapcsolni.
Ó, és hogy a lényeget ki ne hagyjam: az egész mizéria a drágalátos barack miniszter elnök úr, Obama bácsi miatt volt. 2 napig megbénult a város, mert az elnöknek kis kopasz gyermekfejeket támadt kedve csókolgatni. Igazából nem tudom, hogy mit csinált itt pontosan, de jól betett a városnak. És mondták, hogy mindig ez van, ha az aktuális elnök beteszi valahova a lábát. Nagggyon jó! De komolyan, milyen ez már?! Adjanak neki egy kommandós csapatot, 3-3 biztonsági autót és egy golyóálló limuzint, de ne barikádozzák mér el az egyik legforgalmasabb főutat Los Angeles-ben!
Másnap reggel is 1 órát késtem a suliból emiatt. Szóval egy idő után lepattantunk és a kis térképünkkel új buszokat kutatván sétálgattunk. Egy élmény volt.
Mindegy, mielőtt még újabb idegrohamot kapok visszatérek a premierre.
Nem volt érdemes ellátogatnunk, egy lepukkant kis Sunset Boulevard-i filmszínház előtt voltunk, az eddigiekhez képest igen kevés érdeklődővel, ellenben madártávlatból. A sztárok oda sem jöttek a rajongókhoz.
Láttam Jennifer Aniston-t, és készítettem egy fotót a hajáról. Jobbra nem voltam képes. Szóval inkább nem is illesztem be a blogba.
Viszont láttam Juliette Lewis-t (kék frizurával), ami kárpótolt valamennyire. Imádom Juliette Lewis-t! Egy tálentum!
Másnap miután letudtuk a horrorisztikus késések miatti igen rövid napot, elmentünk moziba megnézni az Eat, Pray, Love-ot (Ízek, imák, szerelmek), Julia Roberts visszatérő-moziját. Nem mintha annyira eltűnt volna, de ő azt állította. Az osztályomból a német lány, Mareike és 2 barátnője is velünk tartott.
A film nagyon hangulatos volt és tanulságos. Nem lesz egy klasszikus, de jó volt látni. Meghozza az ember kedvét a további utazásokhoz.
Végül elmentünk a lányokkal Hollywood-ba sétálgatni, venni egy pólót, amit már otthon kinéztem magamnak a neten, illetve inni egy teát a Starbucks-ban. Na jó, nem is olyan rossz ez a Starbucks.
Szerdán megírtuk a végzős tesztet, majd úgy gondoltam sétálok egyet a Merlose-on és a Sunset-en, mert nagyon jó kis vintage üzleteket láttam a buszról, de végül Raquel-lel és Mareike-ékkal kötöttem ki Venice Beach-en egy jó kis sütizés után. Na, de milyen jó döntés volt!
Venice Beach! Isten is nekem teremtette azt a partszakaszt. Ha el tudtok képzelni egy alternatívabbnál is alternatívabb beach-et, akkor közel jártok Venice-hez. Mindenki úgy emlegette, hogy "tele van őrült emberekkel". Pufi aggódott is emiatt. De jelen esetben
az "őrült" jelző pozitív jelentéssel bír. Nem mocskos, nem veszélyes, egyszerűen csodálatos!Mindenki szórakozik ott valamilyen módon. Oké, pár ember "Legális orvosi marihuana" címletű táblákkal invitál be a gyógyszertárakba, de ezen kívül minden rendben van. Rengeteg kosárpálya; muscle beach, ahol az emberek szabadtéren gyúrhatnak; éttermek; gördeszka-, szörf-, ruha-, szuvenír boltok; emberek jelmezekben; 30 méterenként zenészek húzzák a nótát; táncosok szórakoztatják a népet; biciklisek, görkorisok, deszkások húznak el mellettünk és még sorolhatnám reggelig, annyira változatos az a hely.
A homok, a kilátás is gyönyörű, az emberek úgy szintén.:DD Kivétel erősíti a szabályt. És vettem egy pazar kalapot is. Most vadászom a másodikat, Michal megfertőzött fejfedő-ügyileg.
Szóval nagyon élveztem. Estefele visszabuszoztunk Westwood-ba és vacsoráztunk egy pizzériában. Jó kis nap volt.
Csütörtökön megtettem a kiruccanást az említett helyekre. Bejártam az egész területet otthontól Hollywood-ig és agyonfényképeztem magam.Bementem az összes érdekes üzletbe, mindenki, akibe belebotlottam nagyon kedves volt hozzám, szóval ez a pozitív kisugárzás-pozitív megerősítés dolog tényleg bejön. Gyakoroljátok, gyerekek! Ne drogozzatok!:D
Bocs.
Végigsétáltam a Merlose és a Sunset Boulevard számomra érdekfeszítő részein majd "felmentem" a Hollywood Blvd.-ra, megörökítettem mindent, amit érdemes, hogy ne felejtsem el legközelebbi látogatásomig. Lefotóztam a Walk of Fame-t, a Chinese Theater-t, a Kodak Színházat, a Wax Múzeumot, a gagyi szuvenír boltokat, az utcákat/utcatáblákat, a híres emberek figuráit, a buszmegállókat, tetováló szalonokat, populáris üzleteket, a mi utcánkat és csodálatos házikónkat,
még a szcientológus egyház központjára is pazaroltam egy kis energiát, és természetesen található egy kép rólam is, egy próbafülkében üldögélve. Oké, egy David Bowie-s kép volt mögöttem, muszáj volt!Végül pénteken megtörtént, aminek meg kellett történnie: eljött a Kaplan-i pályafutásunk utolsó napja. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elrepül az a 8 hét. De annyira ideszoktam, hogy tényleg nehéz volt elbúcsúzni a többiektől, akiket hátrahagytunk. Az utolsó órán nagyon sokat nevettünk, készítettünk jó pár csoportképet: mindenki elővette a kameráját, legalább 10 várt elsütésre a padokon.
Felkerestünk minden egyes embert, aki fontos volt számunkra és hosszas, könnyes búcsút vettünk egymástól. Egészen a délutáni órákig ott voltunk, mert Rachel-nek is meg szerettem volna köszönni a tudást, amit a fejembe gyömöszölt. Nagyon jóba lettünk, bátran mondhatom, hogy igaz barátokra tettem szert az elmúlt 2 hónapban.
Leadtuk a könyveket is, szóval visszanyertük az értük járó 40 dolcsit is.
Majd megkaptuk az okleveleinket, és a kezdő és záró teszt eredményekre is fény derült. Áginak 60 pontos lett az első, és 62 lett a finish vizsga. Nekem 85 pontom volt, amit 90-re javítottam. Nem vagyunk rosszak, 100 a profi szint!:)Aztán míg Pufira vártam (tovább volt órája, mint nekem), bejártam utoljára a környéket, lőttem egy pár képet, persze, hogy majd Ti is láthassátok, hol is teltek mindennapjaink. Az iskolát is lefotóztam minden szögletéből.
Órák után elmentem a lányokkal cookie-zni egy utolsót és ebédelni az In'n'Out Burger-ben. Ha választani kellene, az a kedvenc hamburegerezős helyem. Fényévekkel jobb, mint a McDonald's és egészségesebb is. Végül tőlük is elbúcsúztam.
Amúgy a képen Justin-t láthatjátok középen, Ő volt az első és az utolsó tanárom is.
Balról Michael és Rus, mi hárman voltunk az "eredeti" Justin diákok. 8 héttel ezelőtt jöttünk mindannyian, Justin-t is beleértve. Jobbról pedig Laurens, a holland srác van, nagyon jóba lettem vele, iszonyat sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk. Kicsit olyan, mint én, csak fiúban. Egyébként ilyen mély-lelkületű fiúval még nem találkoztam, ez lehet az oka, hogy nincs olyan sok igazi fiúbarátom, mert az ilyen típusúakkal, mint Laurens sokkal jobban kijövök. Ami ritka.No, mind1. Nagyon hiányoznak mindannyian. Ilyen nem mindennapi emberekkel, akikkel ellenben minden egyes nap találkozol, óhatatlanul is közel kerültök egymáshoz. Még most is elszomorít, hogy eljöttünk tőlük LA-ből. Úristen, tényleg nagyon elszomorít.:D:/ Inkább folytatom is. Végül nagy nehezen elhagytuk az épületet. Emlékszem, mikor megérkeztünk, az első nap mondták a kaplanesek, hogy nagyon sokan elsírják magukat az utolsó napjukon.
Én meg úgy voltam vele, hogy "na, ne már, most komolyan?", de egy bizonyos idő után teljesen megértettem.Ó, mutatok egy képet, a híres-nevezetes, imádott-áldott Diddy Riese cookie szendvicsről:
Hát nem gyönyörű??
Igyekszünk hazaszolgáltatni párat. Mikor visszaérünk LA-be a repülő miatt, kifutunk Westwood-ba beszerezni pár ilyen finomságot. Persze fagyi nélkül, nem hiszem, hogy díjazná a repülést.
Szóval hazaértünk, vacsora után Mirco-val beszélgettem egy jó ideig aztán még jó sokáig fent voltunk, összegyűltünk Ekaterina-val és Silke-vel a szobánkban.
Szombaton, a Los Angeles-i turnénk végső napján bepakoltuk a dolgokat, amik addig kimaradtak, elintéztük ügyes-bajos dolgainkat, átadtuk a búcsúajándékunkat Annette-nek, egy üdvözlőlapot a mi fotónkkal és köszönő beszéddel.
Mirco-val hülyültünk még egy sort, vele is egy hullámhosszon voltam, szóval jól elvoltunk.Tehát elsirattuk egymást, készítettünk pár közös képet, majd bepattantunk az Avi-taxi-ba. 40 zöldhasúért Avi kivitt minket a reptérre. Nem baj, még így is olcsóbban megúsztuk, mint a normális taxi.
Jelentem, ha valaki kinagyítja az alul baloldalon található képet, legyen toleráns, mert Annette természetes kortalan szépsége, nem annyira természetes, mint gondolnánk. Ez California. De mi így szeretjük.:)
Megérkeztünk a reptérre, kisebb fennakadások, útlevél keveredések után helyet foglaltunk egy kisebb SothWest Airlines repülőgépben és nekiindultunk Seattle-i 2 és fél hétnyi életünk első délutánjának. 3 óra 30 percnyi könnyed utazás után megérkeztünk.
A repülőn csak rágcsálnivalót kaptunk, szóval nem volt egy Lufthansa.Bátyusék már vártak ránk, bepattantunk a kocsiba és elfurikáztak minket az új szállásunkra.
Este volt, nem láttunk sokat a városból. Miután lepakoltunk beszélgettünk egy keveset, majd lefeküdtünk aludni.
A Seattle-i első hétről hétvégén fogok nyilatkozni. Nagyon jól érezzük itt is magunkat, a város egyszerűen gyönyörű, de azért LA: az emberek, a ház, Kaplan és az óceápart egész végig az eszemben jár.
Ez első pár napban nehéz volt, piszkosul hiányoltam California-t, de most már jó.
Az egész bagázsból Amandine, Aneta, Krissty, Aline, Rachel, Delphine és Laurens hiányzik a legjobban. Nagyon értékes emberek, örülök, hogy megismerhettem -, és remélem, hogy mihamarabb viszontlátom őket.
Egyéként Iwiw-re fel szoktam tölteni pár képet, Picasa-ra nagyon lusta vagyok, de igyekszem kapacitálni magam. Rengeteg van, amit meg szeretnék mutatni, hétvégére bepótolom azt is.Nemsokára hazamegyünk és látjuk egymást, márcsak 10 nap! Remélem sikerül majd összejönni egy kisebb bulira! Anyu, már alig bírom a lasagne-d nélkül, és Mamus ezúton is szeretnénk Boldog Születésnapot kívánni! Itt még mindig, - amíg befejezem -, 27-e van.:)
Addig is minden jót!
Üdv!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése