Viszlát, Angyalok Városa!

Uh, egy kicsit elmaradtam a bejegyzéssel, ismét. Sajnálom, csak annyi dolgunk volt az elmúlt 1-másfél héten, hogy alig vettünk levegőt.

Ott fejeztem be, hogy el fogunk menni a The Switch ("Sejtcserés támadás" - kreatív mi?:)) c. film premierjére. El is mentünk Michal-lel.
De várjunk még ezzel.

Reggel szépen elmentünk az iskolába, elvoltunk a többiekkel, ügyesen beütemeztük a napunkat, hogy suli után nézelődünk egyet Santa Monica-n, meglessük az új, extra drága bevásárló központot majd, mivel még rengeteg időnk lesz, komótosan elindulunk Hollywood-ba, a bemutatóra. Édes álmok!
Egészen addig bevált a terv, míg el nem indultunk visszafelé. Felszálltunk a buszra, a gyorsra, majd Westwood előtt azt vettük észre, hogy utunk hazáig, a Wilshire Boulevard teljes széltében és hosszában le van zárva.
Majd' 3 óra hosszat szívtunk a közlekedésben a maximum 30 perc helyett, kerülő utakat keresvén, amik persze be voltak dugulva, mert mindenki azon volt, hogy haza jusson. A szó szoros értelmében álltunk a forgalomban, nevezzük annak...
Kissé idegbetegek voltunk, Pupák jobban, mert ezerrel jött ránk a fagyasztó klíma, amit a busz vezetők nem tudnak kikapcsolni.
Ó, és hogy a lényeget ki ne hagyjam: az egész mizéria a drágalátos barack miniszter elnök úr, Obama bácsi miatt volt. 2 napig megbénult a város, mert az elnöknek kis kopasz gyermekfejeket támadt kedve csókolgatni. Igazából nem tudom, hogy mit csinált itt pontosan, de jól betett a városnak. És mondták, hogy mindig ez van, ha az aktuális elnök beteszi valahova a lábát. Nagggyon jó! De komolyan, milyen ez már?! Adjanak neki egy kommandós csapatot, 3-3 biztonsági autót és egy golyóálló limuzint, de ne barikádozzák mér el az egyik legforgalmasabb főutat Los Angeles-ben!
Másnap reggel is 1 órát késtem a suliból emiatt. Szóval egy idő után lepattantunk és a kis térképünkkel új buszokat kutatván sétálgattunk. Egy élmény volt.

Mindegy, mielőtt még újabb idegrohamot kapok visszatérek a premierre.
Nem volt érdemes ellátogatnunk, egy lepukkant kis Sunset Boulevard-i filmszínház előtt voltunk, az eddigiekhez képest igen kevés érdeklődővel, ellenben madártávlatból. A sztárok oda sem jöttek a rajongókhoz.
Láttam Jennifer Aniston-t, és készítettem egy fotót a hajáról. Jobbra nem voltam képes. Szóval inkább nem is illesztem be a blogba.
Viszont láttam Juliette Lewis-t (kék frizurával), ami kárpótolt valamennyire. Imádom Juliette Lewis-t! Egy tálentum!

Másnap miután letudtuk a horrorisztikus késések miatti igen rövid napot, elmentünk moziba megnézni az Eat, Pray, Love-ot (Ízek, imák, szerelmek), Julia Roberts visszatérő-moziját. Nem mintha annyira eltűnt volna, de ő azt állította. Az osztályomból a német lány, Mareike és 2 barátnője is velünk tartott.
A film nagyon hangulatos volt és tanulságos. Nem lesz egy klasszikus, de jó volt látni. Meghozza az ember kedvét a további utazásokhoz.
Végül elmentünk a lányokkal Hollywood-ba sétálgatni, venni egy pólót, amit már otthon kinéztem magamnak a neten, illetve inni egy teát a Starbucks-ban. Na jó, nem is olyan rossz ez a Starbucks.

Szerdán megírtuk a végzős tesztet, majd úgy gondoltam sétálok egyet a Merlose-on és a Sunset-en, mert nagyon jó kis vintage üzleteket láttam a buszról, de végül Raquel-lel és Mareike-ékkal kötöttem ki Venice Beach-en egy jó kis sütizés után. Na, de milyen jó döntés volt!
Venice Beach! Isten is nekem teremtette azt a partszakaszt. Ha el tudtok képzelni egy alternatívabbnál is alternatívabb beach-et, akkor közel jártok Venice-hez. Mindenki úgy emlegette, hogy "tele van őrült emberekkel". Pufi aggódott is emiatt. De jelen esetben az "őrült" jelző pozitív jelentéssel bír. Nem mocskos, nem veszélyes, egyszerűen csodálatos!
Mindenki szórakozik ott valamilyen módon. Oké, pár ember "Legális orvosi marihuana" címletű táblákkal invitál be a gyógyszertárakba, de ezen kívül minden rendben van. Rengeteg kosárpálya; muscle beach, ahol az emberek szabadtéren gyúrhatnak; éttermek; gördeszka-, szörf-, ruha-, szuvenír boltok; emberek jelmezekben; 30 méterenként zenészek húzzák a nótát; táncosok szórakoztatják a népet; biciklisek, görkorisok, deszkások húznak el mellettünk és még sorolhatnám reggelig, annyira változatos az a hely.
A homok, a kilátás is gyönyörű, az emberek úgy szintén.:DD Kivétel erősíti a szabályt. És vettem egy pazar kalapot is. Most vadászom a másodikat, Michal megfertőzött fejfedő-ügyileg.
Szóval nagyon élveztem. Estefele visszabuszoztunk Westwood-ba és vacsoráztunk egy pizzériában. Jó kis nap volt.

Csütörtökön megtettem a kiruccanást az említett helyekre. Bejártam az egész területet otthontól Hollywood-ig és agyonfényképeztem magam.
Bementem az összes érdekes üzletbe, mindenki, akibe belebotlottam nagyon kedves volt hozzám, szóval ez a pozitív kisugárzás-pozitív megerősítés dolog tényleg bejön. Gyakoroljátok, gyerekek! Ne drogozzatok!:D
Bocs.

Végigsétáltam a Merlose és a Sunset Boulevard számomra érdekfeszítő részein majd "felmentem" a Hollywood Blvd.-ra, megörökítettem mindent, amit érdemes, hogy ne felejtsem el legközelebbi látogatásomig. Lefotóztam a Walk of Fame-t, a Chinese Theater-t, a Kodak Színházat, a Wax Múzeumot, a gagyi szuvenír boltokat, az utcákat/utcatáblákat, a híres emberek figuráit, a buszmegállókat, tetováló szalonokat, populáris üzleteket, a mi utcánkat és csodálatos házikónkat, még a szcientológus egyház központjára is pazaroltam egy kis energiát, és természetesen található egy kép rólam is, egy próbafülkében üldögélve. Oké, egy David Bowie-s kép volt mögöttem, muszáj volt!

Végül pénteken megtörtént, aminek meg kellett történnie: eljött a Kaplan-i pályafutásunk utolsó napja. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elrepül az a 8 hét. De annyira ideszoktam, hogy tényleg nehéz volt elbúcsúzni a többiektől, akiket hátrahagytunk. Az utolsó órán nagyon sokat nevettünk, készítettünk jó pár csoportképet: mindenki elővette a kameráját, legalább 10 várt elsütésre a padokon.
Felkerestünk minden egyes embert, aki fontos volt számunkra és hosszas, könnyes búcsút vettünk egymástól. Egészen a délutáni órákig ott voltunk, mert Rachel-nek is meg szerettem volna köszönni a tudást, amit a fejembe gyömöszölt. Nagyon jóba lettünk, bátran mondhatom, hogy igaz barátokra tettem szert az elmúlt 2 hónapban.
Leadtuk a könyveket is, szóval visszanyertük az értük járó 40 dolcsit is. Majd megkaptuk az okleveleinket, és a kezdő és záró teszt eredményekre is fény derült. Áginak 60 pontos lett az első, és 62 lett a finish vizsga. Nekem 85 pontom volt, amit 90-re javítottam. Nem vagyunk rosszak, 100 a profi szint!:)
Aztán míg Pufira vártam (tovább volt órája, mint nekem), bejártam utoljára a környéket, lőttem egy pár képet, persze, hogy majd Ti is láthassátok, hol is teltek mindennapjaink. Az iskolát is lefotóztam minden szögletéből.
Órák után elmentem a lányokkal cookie-zni egy utolsót és ebédelni az In'n'Out Burger-ben. Ha választani kellene, az a kedvenc hamburegerezős helyem. Fényévekkel jobb, mint a McDonald's és egészségesebb is. Végül tőlük is elbúcsúztam.
Amúgy a képen Justin-t láthatjátok középen, Ő volt az első és az utolsó tanárom is. Balról Michael és Rus, mi hárman voltunk az "eredeti" Justin diákok. 8 héttel ezelőtt jöttünk mindannyian, Justin-t is beleértve. Jobbról pedig Laurens, a holland srác van, nagyon jóba lettem vele, iszonyat sokat beszélgettünk és hülyéskedtünk. Kicsit olyan, mint én, csak fiúban. Egyébként ilyen mély-lelkületű fiúval még nem találkoztam, ez lehet az oka, hogy nincs olyan sok igazi fiúbarátom, mert az ilyen típusúakkal, mint Laurens sokkal jobban kijövök. Ami ritka.
No, mind1. Nagyon hiányoznak mindannyian. Ilyen nem mindennapi emberekkel, akikkel ellenben minden egyes nap találkozol, óhatatlanul is közel kerültök egymáshoz. Még most is elszomorít, hogy eljöttünk tőlük LA-ből. Úristen, tényleg nagyon elszomorít.:D:/ Inkább folytatom is. Végül nagy nehezen elhagytuk az épületet. Emlékszem, mikor megérkeztünk, az első nap mondták a kaplanesek, hogy nagyon sokan elsírják magukat az utolsó napjukon. Én meg úgy voltam vele, hogy "na, ne már, most komolyan?", de egy bizonyos idő után teljesen megértettem.
Ó, mutatok egy képet, a híres-nevezetes, imádott-áldott Diddy Riese cookie szendvicsről:
Hát nem gyönyörű??
Igyekszünk hazaszolgáltatni párat. Mikor visszaérünk LA-be a repülő miatt, kifutunk Westwood-ba beszerezni pár ilyen finomságot. Persze fagyi nélkül, nem hiszem, hogy díjazná a repülést.

Szóval hazaértünk, vacsora után Mirco-val beszélgettem egy jó ideig aztán még jó sokáig fent voltunk, összegyűltünk Ekaterina-val és Silke-vel a szobánkban.

Szombaton, a Los Angeles-i turnénk végső napján bepakoltuk a dolgokat, amik addig kimaradtak, elintéztük ügyes-bajos dolgainkat, átadtuk a búcsúajándékunkat Annette-nek, egy üdvözlőlapot a mi fotónkkal és köszönő beszéddel. Mirco-val hülyültünk még egy sort, vele is egy hullámhosszon voltam, szóval jól elvoltunk.
Tehát elsirattuk egymást, készítettünk pár közös képet, majd bepattantunk az Avi-taxi-ba. 40 zöldhasúért Avi kivitt minket a reptérre. Nem baj, még így is olcsóbban megúsztuk, mint a normális taxi.
Jelentem, ha valaki kinagyítja az alul baloldalon található képet, legyen toleráns, mert Annette természetes kortalan szépsége, nem annyira természetes, mint gondolnánk. Ez California. De mi így szeretjük.:)

Megérkeztünk a reptérre, kisebb fennakadások, útlevél keveredések után helyet foglaltunk egy kisebb SothWest Airlines repülőgépben és nekiindultunk Seattle-i 2 és fél hétnyi életünk első délutánjának. 3 óra 30 percnyi könnyed utazás után megérkeztünk. A repülőn csak rágcsálnivalót kaptunk, szóval nem volt egy Lufthansa.
Bátyusék már vártak ránk, bepattantunk a kocsiba és elfurikáztak minket az új szállásunkra.
Este volt, nem láttunk sokat a városból. Miután lepakoltunk beszélgettünk egy keveset, majd lefeküdtünk aludni.

A Seattle-i első hétről hétvégén fogok nyilatkozni. Nagyon jól érezzük itt is magunkat, a város egyszerűen gyönyörű, de azért LA: az emberek, a ház, Kaplan és az óceápart egész végig az eszemben jár.
Ez első pár napban nehéz volt, piszkosul hiányoltam California-t, de most már jó.
Az egész bagázsból Amandine, Aneta, Krissty, Aline, Rachel, Delphine és Laurens hiányzik a legjobban. Nagyon értékes emberek, örülök, hogy megismerhettem -, és remélem, hogy mihamarabb viszontlátom őket.

Egyéként Iwiw-re fel szoktam tölteni pár képet, Picasa-ra nagyon lusta vagyok, de igyekszem kapacitálni magam. Rengeteg van, amit meg szeretnék mutatni, hétvégére bepótolom azt is.
Nemsokára hazamegyünk és látjuk egymást, márcsak 10 nap! Remélem sikerül majd összejönni egy kisebb bulira! Anyu, már alig bírom a lasagne-d nélkül, és Mamus ezúton is szeretnénk Boldog Születésnapot kívánni! Itt még mindig, - amíg befejezem -, 27-e van.:)

Addig is minden jót!
Üdv!

Goodbye, my friends!

Ismét eltelt egy hét és már csak 6 nap van hátra Los Angelesben töltendő időnkből.

Szomorú. De ami még szomorúbb, hogy Amandine és Aneta hazautaztak szombaton, szóval üres a ház. És csendes. Amandine mindig szóval tartotta a házbélieket.

Mint említettem hétfőn Annette-nek születésnapja volt, szóval suli után fogtunk magunkat és vettünk neki egy vallásos üdvözlőkártyát. Mindenki írt bele valami kedveset. Előtte Muri-val ebédeltünk a Barney's-ban, jól elvoltunk. Ekaterina virágot és egy hatalmas (szerintem bizsu) gyűrűt is ajándékozott drága házimaminknak. Heh, kis nyaller. Jó, nem. Aranyos.
Elénekeltük a "Happy Birthday to you!"-t majd kb. hajnali 1ig hallgattuk a kintről "beszűrődő" (ez egy faház: mindent, tényleg MINDENT hallunk; gyakorta énekelnek az emberek a wc-n... érdekes) dorbézolást Annette és ünneplő barátai torka szakadtából. Egy élmény volt 5 nyelvet összegyúrva hallgatni. Az ünnepelt 5 nyelven ért és tud. Nem semmi!

Kedden délután ettünk egy cookie-szendvicset a Diddy Riese-ben Murival, belevittük a rosszba.
Aztán vele, Pupákkal, Silke-vel és Aneta-val kibuszoztunk az Outlet Center-be, mert Silke mindenképp látni szerette volna, mielőtt elmegy. Én csak egy fekete farmert vettem, Pupák semmit.
Ováció.
Tapsvihar.
Igen, most jött haza az elvonóból. Boltkóros volt.:D
Végül itthon megvacsiztunk.

Szerdán kimentünk Santa Monica Beach-re, de miután befagyott a fenekünk, úgy döntöttünk versenyt futunk hazáig. Nagyon hideg volt... Mondom, ez nem California, hanem valami vacak, kínai másolat!
Este pedig együtt vacsoráztunk a Grove-ban, Amandine és Aneta tiszteletére, ugyanis Ekaterina és Silke leléptek egy hétre Hawaii-ra, szóval nem tudtak itt lenni hétvégén, mikor a lányok elbúcsúztak. Ettünk egy jót, csináltunk egy búcsúvideot Amandine-nak, majd hazamentünk és beszélgettünk míg fel nem lőttük a pizsiket.

Csütörtökön kihagytuk a sulit. Koh-val visszamentünk a Universal Studiosba, ami még az első alkalmunknál is eszméletlenebb volt.
Először megmutattuk Koh-nak a Horror házat. Szegény össze-vissza sikítozott és próbált menekülni a rémségektől. Ráadásul egy srác mögöttünk bizonyos időközönként rámordult, szóval több irányából kapta az ijesztegetést, míg ki nem értünk. De annyira édi volt. Nagyon aranyos srác, valamint ennyire illedelmes emberrel még nem találkoztunk. Valószínűleg a kultúrájuk miatt van, Japán-ból jött.
Majd a Shrek 4D műsort néztük meg, egy teljesen új jelenettel a Shrek első részét folytatván. Odefelé Spongya Bob-bal is találkoztunk.
4 dimenziós volt, mivel mi is részeivé váltunk a show-nak. Farquad nagyúr szelleme vissza akarta szerezni Fiona-t, és magával vinni az örökkévalóságba. Persze, Shrek és Szamár megmentette a hercegnőt. Remegett a székünk, kaptunk ismét hideget-meleget, izgalmas volt.
Aztán készítettünk egy fényképet egy életszerű Szamárral. Nagyon segítőkész és kedves egy teremtés.

Aztán átcammogtunk a Simpsons Ride-hoz.
Ez a bizonyos egy amolyan Simpson-féle morbid vidám park-hullámvasút szimulátor volt.
Bevezetettek minket egy terembe, ahol egy hullámvasút kocsiba kellett elhelyezkednünk. Majd beindult a buli. Megjelent előttünk egy hatalmas vásznon a hullámvasút és megindult a kocsink is. Legalábbis úgy éreztük. Te jó ég, ha 8szor nem néztem lefelé, akkor egyszer sem. Pufi úgyszintén. A hullámvasútat még mindig nem nekem találták ki. És ez olyan vad és eszement volt, mint maga a sorozat. Óriás Maggie rongálta az útunkat, hatalmas vérpandamackó dobált minket, jó párszor felemelkedtünk, majd fénysebességgel leejtettek minket. Szóval kemény megpróbáltatás volt a gyomrunknak. Koh imádta.:D Végül egy fantasztikus meglepetés fénykép is készült túlélésünkről. Balról megtekinthetitek. Egyébként imádtuk, tényleg. Jó érzés bővíteni az ember határait, és utána észlelni, hogy "Hé, életben vagyunk!". De erre még később visszatérek.
Miután kiértünk, fotózkodtunk egyet a Simpson famíliával.


Ezután megebédeltünk és leszambáztunk az alsó szintre, a hőn áhított Jurassic Park Ride-hoz. Egyszerűen odavagyok a Jurassic Park-ért és a dinokért, muszáj volt sorba állnunk érte. Igaz, kicsit hosszúra nyúlt a sor, de megérte.
Beültünk egy 25 fős csónakba, ami szintén egy hullámvasút kocsira emlékeztetett. Vízi utunk során szépen lassan "hajókázva" egy sínen megcsodálhattuk a parkot. Hatalmas Robot dinoszauruszok vettek körül minket a filmből, a Raptor ketrecből állati hangok hallatszottak és pálmafák dülöngéltek, a méregköpő dino betalált minket párszor, illetve a Brachiosaurus-ok is lefröcsköltek bennünket. Csak ámuldoztam jobbra-balra.
Ó, a túra elején felhívták a figyelmünket arra az apróságra, hogy kissé vizesek leszünk majd. Oké, lecsúr egy dino, nem nagy dolog. Pufi vett is gyorsba egy sárga esőkabát-féle ruhaneműt. Nem akart megfázni.
Illetve arra is kitértek, hogy az út végén felgyorsulnak az események, és a "vertical" (=függőleges) jelzővel toldották meg. Mit nekem függőleges, gondoltam, ugyan már, úgyis csak egy 45°-os lejtőn engednek le, nagy dolog!
Szóval tovább furikáztunk, majd betértünk egy alagútba. Kissé felfelé vettük az irányt. Hm, oké.
Aztán a plafont "kitépte" egy gigászi Tyranosaurus Rex és megtámadta vízi alkalmatosságunkat. Káprázatos volt, tisztára, mint a filmben! Ráadásul a T-Rex a kedvenc dinom, szóval mennyei volt egy 50 láb nagyságú életszerű példányt látni.
Közben folyamatosan emelkedtünk, majd vízszintre érkeztünk. Szó szerint víz-szintre.
És még mindig a T-Rex hatása alatt voltam.
Aztán lezuhantunk.
Azt hittem meghalok.
Fogggggalmam sincs, hány métert estünk, de az a függőleges bazira függőleges volt, hogy menne a &@#$*ß... fenébe!!!!
Még a bugyim is vizes lett, de ez semmi, alig láttam valamit, mert egy vízeséssel együtt érkeztünk az állóvízbe hipersebességgel. Uram Isten, ennyire még életemben nem markoltam korlátot és inam nem feszült még pattanásig! Még az arcom is beledeformálódott. Gravitációt nem tapasztaltam ilyen erővel a magam 20 évével.
Eszelős volt. Úristen. Ha belegondolok, még most is sírok a nevetéstől. A szó szoros értelmében halálra voltam rémülve. De megérte. Bőrig ázni is.
Az adrenalinlöket után vagy fél óráig röhögőgörcs tört rám. Nem bírtam abbahagyni és vissza akartam menni. Hihetetlen volt!
Aztán megláttam a képet, amit készítettek rólunk.
Újabb hisztérikus nevetés hullám. Ha híres leszek, a média ölni fog ezért a fényképért. De bevállalom. A képre érdemes rákattintani. Lássátok feleim szümtükkel mik vogymuk ->

Szóval, khm, igen.:DDD Koh, mint mondtam, imádja az ilyesmit. Jobbján és balján két halálra rémült embert láthatunk. Az arcom ránctalanságából következtetve, ki akartam szabadulni. Jobb, hogy nem tettem, azt hiszem. Pupák halál nyugodt, szó szerint. Mintha azt gondolná "Én akartam, nesze nekem. Már úgysem tehetek semmit. Szimplán lezuhanok."
Szóval egy emóciós skála 20 tényezőjéből aznap kilőttünk legalább 15-öt.

Miután megszáradtunk megint részt vettünk a Universal Tour-on, King Kong 360° 3D-vel, Született feleségek házakkal, robbanásokkal, cápával, stb. Ismét nagyon élveztük.
Eltelt a nap és mentünk haza közös-vacsizni. Utána kihasználtuk a maradék együtt töltött időnket, sokat beszélgettünk.

Másnap közösen ebédeltünk Amandine kedvenc palacsintázójában, ahol Aneta-val egy nagy adag gofrin osztoztunk. Életemben először megkósoltam a juhar szirupot. És tetszett! Aztán nézelődtünk egyet Hollywood-ban, megkerestük a Micsoda nő!-ből nevezetes Las Palmas Hotel-t. Ez teljesen ugyan olyan, mint a filmben.
Aztán hazamentünk, és írtunk 1-1 búcsúlevelet a 2 távozó pajtásunknak. Míg írtam, sikerült elsírnom magam. Nagyon fognak... azaz már hiányoznak. Ők ketten voltak a legközelibb barátaink. Szóval nehéz lesz, de ilyen az élet, nem? Majd igyekeznek meglátogatni minket az ősz folyamán. Remélem összejön.:) Nagyon hozzászoktunk egymáshoz.
Vacsora után készítettünk egy utolsó "Kemény mag" közös képet a Hawaii-ban tartózkodó Ekaterina szobájában.
Majd Aneta-val, Mirco-val (viszonylag új svájci srác) és egy barátjával nekiindultunk az éjszakának.

Muri javasolta, hogy menjünk abba a házibuliba, ahol ő is volt egy héttel ezelőtt. Egészen éjfélig ott is voltunk, majd beleuntunk, hiszen összesen 22 ember volt, külön-külön csoportokra szeparálódva. És szerencsékre fülünkbe jutott, hogy pár utcával lejjebb egy másik buli is zajlik, tehát átsétáltunk.
Jól tettük. A ház egy hatalmas faszerkezet volt, rengeteg lépcsővel és egy élő fával a közepén. Innen kapta az elnevezését, hogy "The Tree House". Majd miután bementünk, újabb meglepetés fogadott: a nappaliban egy sulis banda játszott, majd őket egy DJ váltotta. És megint minden tisztára olyan volt, mint a filmekben! Rengeteg közvetlen ember és mulatság. Nagyon nagyon jól éreztük magunkat. Tehát a "kedvünk" is jó volt...:p
Pár srác a közelünkben lakik, szóval miután kifáradtunk hazahoztak minket autóval. Ez most "csak" egy Range Rover volt. 5re értünk a házba, és csak fél6kor sikerült lefeküdnünk, mert még az étkezőben beszélgettünk egy keveset.

Másnap 11ig aludtam, összeszedtem magam és nekiálltunk elbúcsúztatni a lányokat és Koh-t. Szomorú volt, sokat sírtak. Azután lepilledtünk, nagyon fáradt voltam. Kora délután elmentünk a Sunset Boulevard-ra, mert kinéztem egy pólót, de nem volt, szóval majd holnap megyek érte. Aztán ettünk, aludtam, elmentünk Michal-lel vacsorázni és lefekvés előtt megnéztük a Bajos Csajok-at közösen.

Ma pedig reggel felkerekedtem és Santa Monica-n találkoztam Laurens-szel (holland srác az osztályomból), hogy strandoljunk egyet. Ő is nagyon szomorú, mert Bruno is hazautazott szombaton. Mint mondta, ő olyan volt neki, mintha a bátyja lett volna. Laurens nagyon érzékeny és kedves. Emellett nagyon vicces is. Tök jól elvoltunk. Napozni nem nagyon sikerült, mert minden tiszta köd volt a nap első felében, de ebéd után ki tudtunk feküdni 1-2 órára.
Este érkezett egy új lány, Osaka-ból. Valószínűleg még mások is jönnek majd.

Holnap suli után strandolunk majd Pufival, aztán délután elmegyek Laurens-szel és az új lánnyal a The Switch premierjére, az új Jennifer Aniston-os film "felvonulására". Juliette Lewis is játszik a filmben, ezért szándékozom menni. Remélem odajön a rajongókhoz.

Szóval többnyire így telt a hét.
Minden jót!
Üdv!

Helllllo California!

Bő egy hét elteltével megint történt pár említésre méltó esemény.
31-én, szombaton, felkerekedtünk a lányokkal (Pupák, Amandine, Aneta, Silke), hogy megkeressük a házakat, melyek Merlose Place és Beverly Hills 90210 sorozatokban voltak láthatóak. Pasadena-ba kellett utaznunk ezért, ami nagyjából másfél órára van áldással hintett otthonunktól. Azért mondom így, mert naponta legalább 8szor elhangzik Avi szájából a "God bless you!" (= Isten áldjon Titeket!) kezdetű és egyben végű kommunikáció köztünk és közte, csak, hogy el ne felejtsük mi a helyzet. Ó, és még azt is hozzáteszi általában, hogy "How are you? Good? Everything's okay? God bless you." Elég, ha mosolygunk, levegőt sem kell venni. Nincs rá szükség. Annette-tel ennél jóval többet beszélgetünk.:D Lehet, hogy Avi-ra is ráférne egy Kaplan.

Visszatérve eredeti mondandómhoz: a Beverly Hills 90210-es Barack (Peach Pit) vendéglőt nem találtuk meg, pontosabban már nem létezik. A Merlose Place-es apartman pedig inkább hasonlít egy 20 fős mexikói, menekült család rejtekhelyére, mintsem gazdag, hálivúdi fiatalokéra. Már majdnem elkezdtük keresni a kandi kamerákat. A belső jeleneteket máshol vették fel, ebben nehéz lett volna. Még a medencét is kispórolták.
(Pufi sír mellettem a nevetéstől :D)
Tehát érdekes volt. De Pasadena önmagában csodálatos. Egyébként furcsa, Pasadena Los Angeles-ben helyezkedik el, viszont különálló város, mint például Beverly Hills és Santa Monica is. Város a városban. Ja, és az egyetemük (UCLA) is hasonló mérettel rendelkezik. Nem is ejtenék róla több szót, nem igazán kedvelem. Egyszer elvesztem benne. Hagyjuk...

Ó, és aznap megint sikerült bevásárolnunk. Mindegyik lány egy (Amandine kettő) pár új cipővel lett gazdagabb a Vans jóvoltából. Köszönjük Vans, hogy olcsóbb vagy, mint otthon. Emellett a női cipők 40-es méret felett is léteznek. Lehet azért, mert a gyors éttermi társadalom tagjainak lába egész életükben növésben van.
Valamelyik nap megnéztük a Super Size Me-t, a film garantálta Pufi lábának méretét egy egész életre. Mára nagy ívben kerüli a gyors éttermeket.
A "kirándulásunk" alatt ebédeltünk egy olasz étteremben (Hol máshol?), ahol végre ettem egy jó lasagne-t is. Amandine kissé rosszul érezte magát aznap, szóval hamarabb hazament, illetve Hollywood-ba, mert Pasadena után a palacsintázó helyen búcsúvacsit tartottunk az indonéz lányoknak. A vacsora után hazamentünk, és egy buliba voltunk hivatalosak, amit én már nagyon nagyon vártam. De...
Először Aneta, majd én is rosszul lettem. A fincsi lasagne receptjét elég élénken magam elé tudtam "képzelni". Majd jobbnak találtam lefeküdni.

Vasárnap nagyon szabados napunk volt. Rendezkedtünk egy kicsit, majd elmentünk a Grove-ba, vettünk fülhallgatókat és én megnéztem moziban a Toy Story 3-at, nagyon tetszett. Ez a legjobb Toy Story a 3 rész közül. Még sírtam is rajta. Érdekesség: még a reklámok előtt, belibbent előttem a fekete srác a Dokik c. sorozatból, és fennhangon azt magyarázta a barátainak, hogy már 2szer látta a filmet. Miután hazaértem házimozi délutánnal folytattuk, beinvitáltuk Amandine-t a szobánkba és betettük a Micsoda nő!-t. A film közben leesett nekünk, hogy a hotel, amiben a történet játszódik a Wilshire Boulevard-on van, amin nap mint nap fel-le buszozunk.
A film végeztével megvacsoráztunk, beszélgettünk és eltettük magunkat másnapra.

Már mindenki úgy hozzá van szokva a másikhoz, hogyha hiányzik valaki, rögtön észrevételezzük; ha nem együtt töltöttük a napjainkat, rákérdezünk az illető élményeire; és gyakran anyanyelvünk szavaival szólunk egymáshoz, mert már annyira összecsiszolódtunk, hogy gyakran elfelejtjük, hogy nem egy ország szülöttei vagyunk. Ki mit eszik, mit hogyan csinál, stb. és mindenki segíti a másikat.
Nagyon jó ez az egész.:)

Hétfőn volt az utolsó napunk a régi tanárjainkkal: Nate-tel és Rachel-lel. Szomorú volt elhagyni az osztályukat. Ez az egész Kaplan-dolog egy tanítással összeegyeztetett baráti közösség. Mindenki egy szinten van és haverkodik egymással. Egyébként Rachel a képen mellettem helyezkedik el pirosban, és a lány a bal szélen, Mártikám echte Te vagy, orosz verzióban.:D Oké, belőled csak egy van, de kinézetre és hevességre olyan, mint Te.:p:)

Nem rég tudtuk meg amúgy, hogy a Los Angeles-i iskolát a tavalyi és idei év folyamán újították fel és cserélték le személyzetét. Edina, a lány, aki intézte az egész utazásunkat, mondta, hogy az itteni iskola nem olyan jó. Azaz nem volt.:) Szerencsékre pont időben érkeztünk.

Másnap 7kor keltünk, (és azóta is minden hétköznap) a reggeli órák miatt. Justin a tanárom, ő volt Rachel előtt is. Az új osztálytársaimat is nagyon bírom, mindenki nagyon közvetlen. Justin és Rachel is 23 éves, ami sokkoló, mert legalább 28-nak néznek ki. Biztos a tanár imidzs miatt.
A személyiség volt a heti témánk, magába foglalva a Stanford-i börtönkísérletet, amiről videot is néztünk. Jók ezek a témák, van mit beszélni róluk.

Délután elmentünk a The Expendables c. Sylvester Stallone film premierjére. Tömegnyomor volt. Az összes középkorú, kalifornia, szingli nő jelen volt és sikítozva tiporta el és tépte le saját és az akció műfaj kedvelőinek felső ruházatát. Egy élmény volt könyökkel a hátunkban várakozni és sasolni a filmben szereplő színészeket.
Viszont megérinthettük drága Sly -, illetve a Feketék Fehéren éneklős kedvű kosarasának kezét.
Rajtuk kívül láttuk még Bruce Willis-t, Dolph Lundgren-t, Mickey "Botox" Rourke-ot, Kellan Lutz-t (megint) és azt a jó pár akció sztárt, akik leszerződtek a filmre.
Mikor Bruce Willis megközelítette a rajongókat, azok olyan rohamot kaptak, hogy azt hittem, a Zac Efron van itt és megindult az óvoda. Őrület és szánalom.:/ Hogy valaki ennyire kívül legyen önmagán egy másik emberi lény miatt... Na, mindegy is.
Rengeteg képem van róla, csak nem az én fotógépemen. Ha megszereztem őket, nyomban feltöltöm!

Szerdán Pupák később végez, mint én. Szóval addig elmentem a sulihoz közeli moziba megnézni a The Kids Are All Right c. filmet Julianne Moore-ral és Annette Bening-gel. Jó választás volt.
Miután vége lett, kifelé menet az épületből leszólított egy srác (nem, nem volt helyes) és beszélgettünk egy kicsit. Itt sokkal több jó szándékú, beszédes kedvű ember van. Mondta, hogy volt Budapesten és hogy mennyire tetszett neki, micsoda bulihely, stb. stb. Míg beszélgettünk egyszercsak megpillantottam a háta mögött Jamie Lee Curtis-t andalogni a mozi előtt. Lányos zavaromban (mivel igen nagyra tartom Őt), pár másodperc lehiggadási idő után odamentem hozzá és kértem tőle egy aláírást. Kérdezte, hogy honnan jövök, elmondtam az igazat.:D
Válaszul megkaptam, hogy Ő is Magyarországról valósi, vagyis az édesapja (Tony Curtis) családja Mátészalkán élt. Az autogramom így szól: "Kate, welcome to the USA! Jamie Lee Curtis"
Majd elnézést kértem, hogy feltartottam és Ő bement megnézni azt a filmet, ami után én épp távozni készültem.
Ezután sétagyalogos versenyzőt megszégyenítő sebességgel igyekeztem vissza a Kaplan-be, hogy elújságoljam tezsvíremnek a hírt.
Megnyugvásom után Michal-lel elmentünk notebook-ot venni, Pufi kinézett magának egyet, ugyanis itt ezek is jóval olcsóbbak. Aznap nem jártunk sikerrel, de pénteken visszamentünk és megvettük.

Csütörtökön megvettük a jegyeket a szombat-i LA Galaxy vs. Real Madrid mérkőzésre, amire ismételten Pasadena-ban került sor.
Este pedig az új osztálytársakkal gyűltünk össze, hogy elmenjünk közösen vacsorázni. Hollywood-ba néztek ki egy éttermet, és úgy volt, hogy 2 autóval megyünk és mindenki tudja az irányt. Hát, csak az én sofőröm tudta pontosan.:D
Na, de ne olyan sietősen!
Míg a lányokkal vártunk a 2 srácra és a bérelt autójukra a vacsi előtt, nem tudtuk, hogy mire is számítsunk. Aztán röpke fél óra késéssel be"gurultak" egy iszonyatosan nagy Hummer-rel.
Mi meg így: "Ez biztos valami vicc!". És nem. Egy 99%-ig (a maradék 1% az ember) automatizált, 2 autónyi mérettel rendelkező Hummer-ral mentem Hollywood-ba.
Bruno volt a vezetőnk, Brazíliából jött, mellesleg gazdag (meglepetés!) és jól néz ki. A "tankban" mellettem Diana, aki orosz és nagyon kedves és Laurens, aki holland és nagyon szórakoztató ültek.
Az étterem meglepően olcsó volt elhelyezkedéséhez képest és mindemellett remek stílusú: westerni hangulat köré épített, rodeo bikával, óriás kivetítőkkel, élő zenészekkel és alternatív külsejű pincérekkel volt meghintve, és az étel is jó volt. Kicsit fűszeres, de jó és sok. Egyikünk sem tudta bevégezni az adagját. A főétel után rendeltünk egy hatalmas vattacukrot. Rendkívül jól szórakoztunk, sokat beszélgettünk és nevettünk.
Nemsokára lesz képem az említett dolgokról is, csak még Laurens-nél vannak.
Szóval az este nagyon jól sikerült.
Hoppá, viszont a másik autó valamilyen úton-mód nem talált oda az étteremhez. De majd bepótoljuk velük a lemaradást.

Pénteken Amandine és Aneta elutaztak Las Vegas-ba, majd ma este jönnek haza. Így a "hátrahagyottakkal" úgy döntöttünk színt viszünk vacsora utáni életünkbe. Tehát megszálltuk Amandine szobáját és gyümölcs party-t tartottunk. Michal-é volt az ötlet, ami érdekes, mert ő a legnyugodtabb közülünk. Soha nem hallottuk még, hogy felemelte volna a hangját vagy akármi ilyesmi. Lőttünk a buliról pár képet, feltöltöttük Facebook-ra és küldtünk Amandine-éknak egy sms-t, hogy meglepetés várja őket az oldalon. Kissé kikelt magából, de nagyon vicces volt.:D
A buli után közösen (a szobánkban) megtekintettük a Jól áll neki a halál c. Meryl Streep-es filmet. Annyira jó.

Szombaton eljött a nagy nap! 3kor felkerekedtünk és elindultunk a meccsre. Pasadena-ba nagyjából 2 óra buszozás alatt érkeztünk, a közlekedés kissé belassult az esemény miatt. Sétáltunk egyet, megestebédeltünk, majd megkerestük az ingyenes buszokat, amik felvittek minket a Rose Bowl stadiumba, az LA Galaxy otthonába. Elképesztően sok ember volt ott. Nagy nehezen megtaláltuk a kaput, ami az ülőhelyeinkhez vezetett. Még soha nem voltunk focimeccsen, szóval hihetetlen élmény volt. Az a sok ember, mind egy dolog miatt van jelen és együtt. A stadium a vártnál kisebb volt, de még így is nagy.
Nagy meglepetésre az első félidőben a Galaxy talált be az ellenfél kapujába, 2szer is. Az első gól egy összerővel bebénázott, gólvonalnál szerencsétlenkedős pontszerzés volt. A második tizenegyes. Mindkettő Csoda Donovan érdeme. Micsoda játékos!
Kicsit megbundázottnak tűnt a dolog.

A második félidőben viszont pályára lépett Hisztiánó... ömm.. Christiano Ronaldo, és helyretette a népet. De tényleg.
3 gólt lapátolt be a Real a Los Angyalkáknak. Mindegyik Ronaldo közreműködésével. Remekül játszottak a második félidőben, a Galaxy játékosai közül csak egy embernek volt esélye megérinteni a labdát, de az folyamatosan. A kapusnak.
Szóval fantasztikus volt.
Visszafelé viszont még hosszabb volt az út. Egy - míg kikeveredtünk a stadiumból, kettő - nem várni a buszra, mert mindenki azzal akart menni és három - az éjszakai menetrend kissé luftos.
Nagy nehezen, éjjeli 1re hazaértünk, és kidőltünk. Lejártuk a lábunkat.

Ma, azaz tegnap, de nekem mának tűnik (vasárnap) elmentünk Silke-vel (vele vagyok a képen kicsit feljebb), Ekaterina-val, Koh-val (új japán srác, nagyon aranyos) és 2 német lánnyal a hírhedt Malibu Beach-re.

Ó, Malibu! Te hőn áhított, Te nevezetes, Te... mocskos, sziklás, döglött rákokkal teli délibáb!
Pfejj, életemben nem láttam még sós vízi élőlényeket Tesco-n kívül, de hogy ennyi döglött rákot, undorító, 25 centis tengeri csigát és tengeri uborkát sem kívántam magamnak, az is biztos.
Randa sirályok lopkodják a napozó emberek ételeit; büdös, zöld tengeri növényt hordanak ki a hullámok a partra; és még folytathatnám.
Malibu ezen része teljes mértékben szörfözésre használandó óceánpart. Majd lehet, hogy meglátogatjuk a többi strandot is ott, de a "Malibu" nevűt inkább elkerüljük.
De legalább a csirke burger finom volt és kicsit le is barnultunk. No, meg persze a szörfös fiúk is kitettek magukért és a kilátás is rendkívüli.

Ám maradunk Santa Monica-nál, ami tiszta, puhatestű- és ráktalan és még a sirályok frizkója is szimpatikusabb.

Egyébként az óceán gyönyörű, csodálatosan kék és áttetsző. Ezzel semmi baj sincs. Bár az élőlényekkel sem kéne, hogy legyen, végülis ők voltak ott előbb.

Miután hazaértünk most Aneta szobáját szálltuk meg, és virágparty-t tartottunk kék ruházatban. Hippisre vettük a figurát.
Lehet, hogy kicsit nem vagyunk normálisak?:D
Sebaj.

Holnap órák után elkísérjük Silke-t az Outlet Center-be, mert ő még nem járt ott.
Utána sprintelünk haza, mert Annette-nek szülinapja van, és előbb vacsorázunk.
Veszünk neki majd virágot és egy kártyát, amit mindenki dedikálni fog.
A héten igyekszünk többet kimenni a strandra, szednünk kell még egy kis színt magunkra.
Valószínűleg csütörtökön pedig visszatérünk a Universal Studios-ba.

Holnap igyekszem minden elmaradásomat pótolni és beszerezni a képeket. Picasa-ra is töltök majd fel egy rakat fotót újfent.
Írjatok, hogy mi van Veletek, mert ez nem járja, hogy csak én gépelek órákig, hé-ló!;D
Mindenkit puszilunk!
Üdv!